Jackson Willer életképei - 2. Vívódás

Délelőtt volt. Az egyik kedvenc történetemet olvastam épp, de nem tudtam odafigyelni rá. Ugyanazt az oldalt olvastam már ötödjére. Egyszer csak az elmémbe villant a felismerés, akár egy hirtelen jött migrén: El kell utaznom, hacsak egy napra is! Emberek közé kell mennem, társaságban kell lennem, hogy elvonják a figyelmemet a mindennapok problémáiról.

- Te tehetsz róla, Jackson Willer! - mondta egy hang legbelül. - Minden a te hibád!

Annyira meglepett e hirtelen jött kijelentés, hogy majd’ kiesett a könyv a kezemből.

- Miről tehetek én?! - kérdeztem az ismeretlen belső hangtól.

- A mostani állapotodról, hogy a szükségesnél rosszabbul érzed magad. Te generálod magadnak! Mindig és mindenre csak a kifogást keresed, hogy miért nem teszel meg valamit!

Válaszolni akartam, vissza akartam vágni, de a szavak nem találtak meg.

- Nem reagálsz a vádakra, Jackson Willer? - kérdezte a kárörvendő hang.

Hosszú órákig gondolkodtam és rájöttem. A vádlóm csak várt, végül megadtam neki, amit szeretett volna.

- Igazad van. Én teszem ezt magammal! Mást hibáztatni a saját problémáinkért sokkal könnyebb, mint szembenézni az igazsággal. Nem vitázom veled, mert szükségtelen.

- Végre, hogy rájöttél! Sokáig tartott…

Ránéztem az órámra és konstatáltam, hogy csak néhány másodpercig tartott ez az egész.

Mint mindegyik írásomhoz, ehhez is várom a hozzászólásokat. Örömmel veszem az építő jellegű kritikát.