[Körbe karikára]

Sziasztok!



Elmondanám a következő, végtelen vers történetét. Tegnap, azaz szombaton, mikor utaztam a nagyvárosba, leírtam a naplóba [A torony és az őre] verset, csak mert nem volt meg kinyomtatva, de szerettem volna magammal vinni. Szóval elkezdtem leírni még itthon, csak aztán kifutottam az időből és a vonaton kellett, hogy befejezzem. Aztán miközben írtam, jött egy ötlet, a fejembe villantak a szavak, amiket aztán bepötyögtem a telefonomba, majd ugyancsak leírtam a naplóba, mikor egy arra alkalmas helyen állt a vonat. 




[Körbe karikára] ... rímre lő a Rímelő vagy rímutó, a futó ha elszalad, ó az idő ha elszaladt, az égbolton pirkadat jő s rímre lő a Rímelő...


Egyszer aztán beszélgettünk

Sziasztok!



Tegnap történt, miközben többen egy csoportban beszélgettünk, hogy egy bizonyos témára terelődött a szó. Egyszer csak az egyik beszélgetőtársunk azt mondta nekem, hogy: "A téma adott, a cím adott, írd meg!" Szóval gondolkodtam, szavakat tettem egymás után, egy csipetnyi rímmel hintettem meg, a végeredményt pedig itt olvashatjátok:





[A torony és az őre]

Két vonulat, hol találkozik, torony feküdt lagymatag kövei közt bújva Torony őre nem messze figyeli azt hallgatag közelít ő kúszva.
Varázslatra nyitja száját, mormol kedves szavakat vigyázzba áll az, kiben nincs akarat szavaiban rejlik a teremtő erő.
Hangja nyomán a gerendákról zsindely hull Torony őre ha kedves, torkig nedves ujjaival rendes; védtelen fal felé nyúl hogy megfogja.
Tornyot féltve csontkerítés mögé rejti tetőt ad fölébe, amíg csak teheti hogy megóvja.
Így múlnak örökké tartó pillanatok a forró puhaságban, Őr nyelve oltalmában nő a torony (szakadok).
Falak végül feszülnek, Torony rázkódik vadúl elpattan, majd összeomlik mint a túlfeszített húr.
Vigyázót már nem érdekli, nyammog csendesen Torony mellé heveredik mosolyog lelkesen mormol kedvesen.



Úgy érzem, még jócskán van mit gyakorolnom, ha több lehetséges értelmezési réteget szeretnék adni a műveimnek.

[Töredék gondolatok, gondolattöredékek]

Sziasztok!


Néhány rímbe szedett gondolattal kedveskednék nektek (a nagyobb szünetek jelentik az elválasztást közöttük), fogadjátok szeretettel:




[Töredék gondolatok, gondolat töredékek]

Péntek van, hétvége jő
program nincs
hasztalan múlik az idő.



Tavasz közeleg, megújulás
születés, az élet ártatlanság.
Pártatlanul élünk, bár tudatosan
okos énünk még kiforratlan.

Esztendők múlnak, tapasztalunk
tapasztalat mutatja meg utunk.
Jó út, amin járunk, kérdezzük számtalan
senki sem szól, kérdésünk választalan




Egyedül vagy ok nélkül
“Jó ember vagy.” mondják
de mire jó ez társ nélkül

Verselni nem tudsz, szól a kárörvendő
minek is próbálkozol, nem vagy te költő.

Attól, hogy rímel, még nyafogás
nem vers az, mi elhagyja a szád
hanem sirám, ami senkinek sem kell
mindenkinek van gondja, hidd el.




Csoda hull az égből, mint lélekszilánk
napfényben szikrázik épp
de nem is, mert acélszürke a világ
mint a mindennapi változatosság.

Hópehely, mint pillecukor
földet ér csendben
egy pillanatra minden fehér
de elolvad menten.

[Ouroboros]

Balázs Sebők fényképe."Az uroborosz egy jelkép: a mitológiában egy saját farkába harapó sárkány vagy kígyó. Az örökkévalóságot jelzi, valamint az örök körforgást és a folyamatos megújulást. Ez az alkímiában is rendhagyó jelkép. Az alkímiában megjelenő homunkuluszok viselik a jelképet."
Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Uroborosz




[Ouroboros]

Egy pillanat az élet
állandó a változás
születünk, szeretünk, meghalunk
örök a körforgás.



Ujjgyakorlatok - 1 - Mágikus szeánsz

Sziasztok!



Múlt hét vége felé, hogy történt, hogy sem, a legnépszerűbb videómegosztón a szemem elé került egy klip, ami elsőre egy bizonyos rész miatt nem lett a szívem csücske, de aztán megláttam, hogy elérhető a teljes előadás, én pedig rákattintottam... Megnéztem, aztán újra megnéztem és már kezdett mozgolódni valami a gondolataimban, a lelkemben; magával ragadott, de eleinte képtelen voltam szavakba önteni az érzéseket. Aztán egy kedves írótársammal kitaláltuk, hogy ujjgyakorlat gyanánt írunk ezt-azt, nekem pedig végre sikerült papírra vetnem, ami addig formálódott bennem, és ezt írtam:

Mágikus szeánsz



   A nyári napforduló hatalmas teliholdja ezüstös fényével borította be a sudár fák határolta teret. Olyan világossággal izzott, hogy az ágakról lelógó lámpásokban aludtak a világító bogarak, miközben emberek gyűltek a Macskák kertjének nevezett tisztásra. A tér végében lévő dobogóra egy agancsos fejdísszel ékesített nő és négy, sártól maszatos arcú, szürke farkasbundákba öltözött férfi lépdelt fel. Előttük különféle dolgok álltak, köztük mindennapi tárgyak: fatányérok, zsinegre fűzött kemény termések, üreges lábszárcsontok, agancsok, dobok, tengeri szivaccsal bevont végű pálcák, valami csőszerű húros hangszer, és egy állat szarvából készült kürt.

   Neszekkel kezdődött minden. Alig érzékelhető hangok rezegtették meg a levegőt: az egyik szereplő, aki a dobogó szélén térdelt, mormolni kezdett. Morgását csontok kopogása, énekes torkok mély zengése és egy szarukürt bizsergető szava kísérte, amik ki tudja, mikor kezdődtek. Dobok ütemes dobbanása adta a szívveréshez hasonlatos ritmust, és a fatányérba csapódó, üreges dióhéjak szolgáltatták azt az elmosódott, hamis félhangot, ami elkente, meglágyította, és kiegészítette a határozott, éles ütemet.
   A már meglévő hangok sodrába halk duruzsolás vegyült. A csőszerű hangkeltő húrjai és a testén oda-vissza cikázó vonó találkozása méhkashoz hasonlatos zizegést keltett. A különböző, önmagukban gyenge és értelmetlen hullámok összessége egyre erősödött, s láthatóan elvarázsolta a közönséget. Az emberek nem értették a mormoló egyre hangosabb szavait, azonban mindenki érezte; az élet hangjai ezek, mik megtöltik a lelküket.
   A dobogón álló nő életről és békéről énekelt, a férfi mormolása - ami időközben érthető szavakká formálódott - és az odvas fatörzsön koppanó ágak monoton csattogása közelgő pusztulást ígért.
   A vadon zsongása a hallgatók szívének mélyére hatolt, távolra repítve a képzeletet. Különös képek jelentek meg a fejekben, s ezeken mind csodálkoztak, vagy megrémültek.
   Időközben megváltozott a hullámzás, hogy mikor, s miért, senki sem tudja, de már senkit sem érdekelt. A pázsiton ülő emberek lehunyt, vagy épp semmit sem látó, üveges szemekkel hallgatták a varázslatot, aminek részesei lehettek.
   Órákig tartott a hangok mágikus folyama, vagy csak percekig, nem tudni. Mintha egy örökkévalóság múlt volna el egy pillanat alatt, aztán hallgatóság ébredezni kezdett, ahogy a fejekben kialakult színes villogás csillapodott. Az elhaló hangokkal együtt mindet az enyészet követelt magáénak; az előadás a végéhez közeledett.

   A szeánsz ugyanúgy végződött, ahogy kezdődött, mormolással, és alig hallható neszekkel. A hullámok csendesen elsimultak, a közönség az utolsó rezdüléseket lélegzetvisszafojtva hallgatta, majd ők örvendeztették meg tapsukkal a varázslókat.



Az ihlető videó ami elindította az egész érzést:
https://www.youtube.com/watch?v=h1BsKIP4uYM




Első vélemények erről az írásról:

"Nekem nagyon tetszik! Imádom az ilyen műveidet."

" Mesés! :D Nagyon jól áll neked ez a vad világ. Elsőre nem is gondolná az olvasó, aztán megleped vele. Azért a vadakról írni, törzsekről.. stb., nem éppen szokványos és csak tartsd meg őket és formáljad ezt a világot. IS!"



"Így elsőre nagyon hangulatos! Eszméletlenül jól bánsz a szavakkal, tetszenek a leírások, egyfajta izgalmat keltenek az olvasóban, nekem konkrétan beleremegett a szívem. Bravó, ügyes vagy!"

"Tetszik, ahogy játszol benne a szavakkal, kimondottan hatásos, sikerült fokoznod az élményt, ami nagy dolog. Érezhető a varázslat, ami az egyszerű hangokból keveredik össze. Bravó!"



Nagyon köszönöm a segítségeteket és a hasznos véleményeteket.

Akikért érdemes csinálni:

Keresés

A Kéziratok Szerkesztésének Művészete

A Kéziratok Szerkesztésének Művészete A kéziratok szerkesztése, bár gyakran háttérbe szorul a kreatív folyamatban, elengedhetetlen lépése a ...

Népszerű bejegyzések