A hajtó fia - 1

Hol is kezdjem? Nem hiszem, hogy bárkit érdekelne a gyerek korom, így azt most kihagyom ebből az írásból. Azért, ha olyan hangulatban leszek, majd megírom. Ígérem, hagyok neki néhány üres oldalt!

Talán kérdezhetik néhányan, hogy egy paraszt legény, egy hajtó, a nép egyszerű fia honnan tud írni és olvasni. Elárulom, magamtól, titokban a búza, rozs, köles és sok más gabonaféle mellett a betűk vetését is megtanultam. Hiszem, hogy az írás és olvasás előtt még fényes jövő áll, akik pedig ismerik, jobban bele láthatnak a világ dolgaiba.

- Gywrain! Merre vagy? - hallatszott a nő kiáltása a konyha felől. - Ugye nem már megint a firkálmányaiddal foglalkozol?!

- Rögtön megyek! - kiáltotta vissza a fiú.

A fejéhez kapott, majd gyorsan papírra vetett még néhány szót.

Majd’ elfelejtettem! Gywrain vagyok, a Tisztaforrás nevű falu kocsisának fia. Immár tizenkilenc aratást értem meg. Az én koromban lévő legények már asszonyt vettek maguk mellé és saját családot alapítottak, én meg itt maradtam magnak a szüleim nyakán.

Gywrain beletúrt bozontos, sötét hajába. Gondosan elrejtette az írásait a csűr deszka padlója alá, hogy senki ne találhasson rá, majd elindult a ház irányába.

- Nem mehet ez így tovább. - mondta az asszony Gywrainnak, miközben az asztal közepére rakta a leveses fazekat a két férfi elé. - Nyakunkon a tél, az aratás meg szegényebb lett, mint gondoltuk.

- Nem tudunk etetni még egy éhes szájat, fiam. - toldotta meg Dorel.

- Elküldenek, apám? - nézett a férfi szemébe a fiú. - Hát nem maguk mondták, hogy nyakunkon a tél? - hüledezett.

- Csomagolj össze fiam és indulj! Ne tedd nehezebbé, mint amilyen! - mondta szipogva az anyja.

- A talpadra estél születésedkor, fiam, nem a fejedre! A jég hátán is megélsz majd! - bátorította az apja. - Próbálj szerencsét Oleman urunk udvarában! Úgy mondják, az udvarnagy új hajtót keres a mostani öregsége okán.

Ezek után nem volt maradásom a szülői házban. Összeraktam egy zsákba meleg ruhát, elemózsiát, a vállamra kanyarítottam és egyik lépést tettem a másik után a hegyvonulat lábánál elnyúló hosszú úton, míg el nem értem Cromerbe. Komor hely, ha szabad ezt mondanom. Egy lapos, szabálytalan alakú magaslatra épült erőd, a sarkokban a lőréseken keresztül mindenfelé látó bástyák helyezkedtek el. A kő falak vastagok, hogy a kapubolt is alagútnak tetszik. Őrök vigyázták a vastag acélrudakból készült rácsokat és a szakadékon átívelő hidat.

Az udvar csudálatos, még sosem láttam olyat előtte. Egy tölgyfa az udvar közepén lebegő földdarabon! Alatta szökőkút, körös-körül rózsa bokrok és más virágok. Ősz lévén már nem virágoztak, viszont arany barnában és sárgában játszott minden! Ki hitte volna?

Ott láttam meg a végzetemet! Még gyereklány volt ugyan, a barátnéi közt sétált, diskuráltak, okosakat és szépeket mondtak egymásnak. Nicsak, hogy nevet és milyen tündérálomba illő a hangja! Csodaszép ez a lány! Néhány év múlva, mikor eladó sorba kerül, epedni fognak utána a férfiak...és a nők is, ha mondhatok ilyet.

Egy férfi közeledett hozzá, papírokkal a kezében. Megállt Gywrain előtt.

- Henson vagyok, az intéző. - mutatkozott be. - Üdvözöllek Cromerben, vándor! Mi szél hozott?

- Üdv, engem Gywrainnak hívnak. Úgy hallottam, hogy új hajtót keres az úr.

- Úgy ám, jók az értesüléseid, fiam, de nem akármilyen legény kell ide! Nézz körül, az év nagyobb részében itt mindent hó borít. - mutatott körbe kinyújtott karjával. - A sziklák csúszósak, még a látszatra biztonságosak is!

- Megbirkózom én vele! (Azt persze nem mondtam, hogy mindenképp a várban szeretnék lenni, hogy alkalmam legyen bemutatkozni a végzetemnek.)

- Azt majd meglátjuk! A szolgálók között leszel elszállásolva, ételt is akkor kapsz, amikor ők. nem kivételezünk senkivel! - jelentette ki ellenvetést nem tűrő hangon. -  Amikor az úrnak szüksége van rád, készen kell állnod, még akkor is, ha az éjszaka közepén hívat!

- A hivatalt elfogadom, Henson uram!

Mondanom sem kell, madarat lehetett volna velem fogatni! Egy fedél alatt élni ezzel a tündérrel? Maga a megtestesült álom!

Még nem tudhatta, hogy a jövőben miket kell átélnie...

FOLYT. KÖV.