Egy jó barát - (újra)

Sziasztok!


Emlékeztek még a két jóbarát beszélgetésére? Finomítottam, pihentettem, formáltam, majd megint finomítottam kicsit, és ez lett belőle:




[Egy jó barát]

A bérház folyosójára kiabálás hangjai szűrődtek ki. Ha bárki járt volna arra, megrökönyödve hallgathatta volna az indulat hangjait, ám dél körül az átlag bérrabszolga munkaidejének vége még oly távolinak tűnik, mint a havas hegycsúcsok a sivatag közepéről tekintve.

Az ajtón belépve a vita egyre hangosabb és már azt is tudni lehet, hogy a hangszerekkel, hanglemezekkel telerakott, híres metál zenekarok posztereivel díszített falú nappaliból árad.

- Ez most komoly?!

A kérdezővel szemben álló srác lesütött szemmel hallgatta zaklatott barátját, amint az felháborodva gesztikulált, mióta meghallotta a legjobb cimborája elhatározását.

- Mi lesz a barátaiddal, Bill, a munkatársaiddal? Ugye tudod, hogy mind számítunk rád? Miért pont haza költöznél, a szüleidhez? Eszedbe jutott akár egyszer is, hogy miért jöttél el onnan? Nem is jöttél... menekültél, amint lehetett. Hadd halljam, miért is? - Peter nyelvéről úgy peregtek a kérdések, mintha géppuskatűz lenne, miközben fel-alá járkált a gitár, a hozzá való erősítő és a dívány előtt.

- Mintha nem tudnád nagyon is jól - Bill szavai alig hallhatóan látták meg a napfényt.

- Mondd már, az isten szerelmére! - utasította Peter kicsit több indulattal a hangjában, mint szerette volna. A hangja haragos volt, azonban az arca félelemről árulkodott.

Bill lehorgasztott fejjel állt barátja előtt, és bátorságot gyűjtött, miközben elöntötték az otthon keserű emlékei.

- Azért menekültem el otthonról, mert apám vert, anyám meg állandóan szitkokat vágott a fejemhez.

- Úgy van! - bólintott. - És te most ide költöznél vissza?! Az nem jutott eszedbe, hogy segítséget kérj valakitől? Tudod, hogy rám mindig számíthatsz.

- Nem… - mondta Bill kelletlenül, mint a kisgyerek, akit rajtakaptak, amint nyalókát csempész az anyja kosarába a boltban. Beismerte a mulasztását, miközben még mindig a cipője orrát vizsgálgatta.

- Nézz rám, kérlek. - fogta meg barátja két vállát a srác. - Úgy, most pedig nézz a szemembe és mondd ki!

Bill nagy levegőt vett, mint aki víz alá akar merülni, aztán néhány pillanattal később, mikor már eléggé megnyugodtak az idegei, így szólt:

- Elhéderezhetnék nálad, amíg rendbe nem szedem magam?

- Na végre! - szusszant megkönnyebbülten Peter, aki most vette csak észre, hogy lélegzetvisszafojtva várta ezt a kérdést. Az arcát letörölhetetlen mosoly kerítette hatalmába, amit a barátja is átvett tőle. Elengedte a vállait, majd beszélni kezdett. - Persze, Bill, addig maradsz, ameddig csak akarsz - bólogatott vigyorogva. - Van egy üres szobám, még közösködnöd sem kell senkivel.

- Hallod ezt? - biccentett Bill a zene forrása felé - ironikus, hogy pont ez a szám jött elő.

Peter a hangszóróra nézet, mintha látná a hangokat. Lehunyt szemmel, enyhén bólogató fejjel élvezte a zenét, majd felemelte szemhéját, barátjára nézett és szólásra nyitotta száját.

- Vicces figura az öreg Bruce, azt meg kell hagyni - mosolyodott el Peter - , de igazat szól; vértestvérek vagyunk, emlékszel? - a kérdéssel együtt barátja orra alá dugta jobb tenyerét, amin egy vágás rég behegedt nyoma húzódott alig láthatóan. Bill tenyerét egy ugyanolyan heg díszítette, ami láthatóvá vált, mikor jobbját a barátjáé mellé emelte. Egymás tenyerét vizsgálták, majd mélyen a másik szemébe néztek. Kezet szorítottak, hogy ezzel idézzék fel azt a régi vérszövetséget, amit még gyerekként kötöttek, átölelték egymást és Bill mélyen beszívta a szoba állott levegőjét. Orrában összekeveredett a nikotin szúrós szaga, és az olcsó sör bűze a tavaszi virágok szimulált illatával, a hangszórókból pedig szívmelengetően dübörgött elő a jól ismert riff. Ezek egyesülve az otthont, a meghittséget és a biztonságot juttatták az eszébe.

“Itthon vagyok” - gondolta és megkönnyebbülten sóhajtott, a szívéről lezuhanó kőtömb pedig ebben a pillanatban tört szilánkokra a padlón.

Kibontakoztak a baráti ölelésből és a házigazda hátrébb lépett.

- Épp ma este lesz egy kisebb buli a közelben, és te is velem jössz!

- De… - tiltakozott volna Bill.

- Csak semmi de! - mondta Peter ellenkezést nem tűrő hangon. A tenyerét is fölemelte, hogy nyomatékot adjon szavainak és elhárítson minden kétséget.. - A cehhet én állom, neked most semmi miatt ne fájjon a fejed.

- Hát jó… Köszönöm, Peter.

- Ugyan - legyintett. - Hol van a cuccod?

- Itt van minden, amit látsz. - mutatott Bill egy kövérre tömött sporttáskára. - Többnyire a szennyesemet túrta elő az a némber.

- Nem mondod, hogy ez minden holmid?! - hüledezett Peter. - Na jó, gyere, be kell szereznünk néhány dolgot az esti bulihoz - a fejével félreérthetetlenül intett barátjának, majd elindult az ajtó felé. A bejárat melletti tányérból felmarkolta a kulcsait, amik csörögve vették tudomásul, hogy ismét szükség van rájuk.

- Na de…

- Mondtam már, hogy csak semmi de, inkább gyere.

- Köszönöm Peter, tényleg jó barát vagy.

- Ugyan már!

A két barát kilépett az ajtón a kihalt lépcsőházba és elindultak, hogy a nyakukba vegyék a várost.