[Monológ]

Sziasztok!



Május elején, jelesül kilencedikén, egy kedves barátom írt egy verset egy férfiről, és egy nőről, akik a Brooklyn híd közepén találkoznak. A írása végén feltett egy kérdést, ami a következőképp szólt: "Ti hogy folytatnátok?" Én pedig válaszoltam rá, ami így szólt:





[Monológ]


Nézd a holdfényt, hogy csillan a vízen,
a folyó úgy örvénylik, mint az álom reggel.
Nézd a fehér habokat szótlan!
Szemedben csillagok visszfénye csillan.
Kapaszkodj belém, az ismeretlenbe
Le ne zuhanj a hídról a feketeségbe.
Mitől félsz, hisz reszketsz?
Itt vagyok, társad egy életre.
Nem hiszed? Hogy bizonyíthatnám?
Neked drágám, az életemet adnám.




Értékelés - Tripiconi sztori 1: Az amulett rejtélye

Sziasztok!


Ismét jelentkezem, méghozzá ezúttal egy értékeléssel. Rég jelentkeztem, tudom, az arckönyv is megmondta. Ezért nem is szaporítanám a szót tovább, inkább olvassátok, íme:

Tripiconi sztori: Az amulett rejtélye



Hol is kezdjem? Talán ott, hogy bevallom őszintén, egy kicsit tartottam ettől a könyvtől, mert hát ifjúsági, amiből már jócskán kinőttem. Viszont szerencsésen hozzájutottam az írónő jóvoltából, ráadásul vállaltam a következők… khm… a lényeg, hogy megfelelő alap nélkül nem építhetünk stabil házat, nem igaz? Nekiugrottam, elolvastam, és mily’ meglepő, még élveztem is. Mint korábban már írtam, Robintól még nem olvastam rosszat, és ezalól a Tripiconi sem kivétel.

Már a könyv elején megismerjük az elszegényedő uralkodó családot, de épp csak annyira, hogy meg legyen az alap a történet további részéhez. Ugyanis kiderül, hogy pont a nyári szünet végén járunk, amikor végre hőseink lejutnak a tengerpartra, és egy ismeretlennel együtt felbukkan minden bonyodalom, izgalom, és rejtély. Vajon mi ez az amulett? Ki és miért hozta létre? Hasonló kérdések cikázhatnak bennünk, olvasókban, amikre idővel meg is kapjuk a válaszokat.

A világ remekül felépített, a történet fordulatos, és mivel ROW írta, kapunk a humorából, valamint egy leheletnyit az elmaradhatatlan romantikából is, mivel ez az élet mozgatórugója. Minden lényegesebb felismerés ott van, ahol annak lennie kell. A történetvezetésre nem lehet panasz, ugyanis szinte folyamatos az izgalom, és a "csak még egy fejezetet!" érzés. Sajnos SPOILER-mentesen nem tudnék beszélni róla, ezért nem is fogok, bocsi.

És, hogy mi az élet értelme? Sajnos azt nem ebből a könyvből fogjuk megtudni, viszont remekül leírja a kulturális különbségeket, ami csak két szomszéd között kialakulhat. Annak is tanúi lehetünk, hogy miként alakul ki egy nép történelme, nyelve, különböző sajátosságai az élőhelytől függően.

A végére pedig azt mondom nektek, ha ez a néhány szó felkeltette az érdeklődésedet, akkor nosza, vegyétek kézbe és olvassátok! (Jobban jársz, ha utána jársz, mert az én értékelésem eléggé szegényes.)








[Élet, s felfogás]

[Élet, s ...]



Egy gondolat bánt engemet,
De nem a párnák közti halál,
Hisz
Idősebb vagyok, mint Petőfi
Mikor e gondolat rátalált.
Mégis
Párnák közt halni, vagy
Kétségek közt élni?
A halál
Nekem túl végzetes,
Ezért választom az életet.
Ám
Nehéz olykor, de szép lehet,
S tőlünk függ, hogy mit lehet.
Talán
Nem így igaz, s rosszul látom?
Hiszem a jót, s az utamat
Csak
Ekképp járom.


[... felfogás]


Jár a tekercs azon,
Jóként élni éri-e, vajon?
Mi?!
Legyen-e az ember
becsületes nagyon?
A jóság, azt mondom,
manapság ritka egy vagyon.
Ki mondta ezt neked?
Csak nézz körül újra!
Nyisd ki a szemed, s láss,
Az ember nem gonosz.
Nem az egy életen át.
Mégis…
Ne ellenkezz, szükségtelen.
Máshogy élni nem érdemes,
Próbáld ki te is, ne késlekedj.


Május négy, avagy:

Sziasztok!



Aki nem tudná milyen napra ébredtünk... hogy mondod? Igen, igen, péntek van, azon felül május negyedike, tudom. Na és mit jelent ez?


Itt van, megjött! Nem, nem Bagaméri, ki a fagylaltját maga méri, hanem:


Igen, éppen ma.


És, hogy miért is lett ez a Star Wars-nap, az ebből a wikipédia bejegyzésből kiderül:



"A dátum eredete egy angol szójáték. A filmek visszatérő mondata, „Az erő legyen veled!” eredetileg, angol nyelven így hangzik: „May the force be with you!”, amit könnyen „May the fourth be with you!”-nak (Május negyedike legyen veled!) lehet érteni vagy mondani.

A szójáték a Csillagok háborúja IV: Egy új remény 1977-es bemutatója után két évvel lett ismert. 1979. május 4-én, Margaret Thatcher, az Egyesült Királyság első női miniszerelnökének megválasztása után pártja a következő hirdetéssel köszöntötte a London Evening News-ban: "May the Fourth Be with You, Maggie. Congratulations." (Május negyedike legyen veled, Maggie. Gratulálunk.)"
Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Star_Wars-nap



[Hogy mi?!]


[Hogy mi?!]



Hiába a karos ének, ha
az Ének csak az egóról beszélnek.
Ha csak túlélnek, s nem élnek
mi lesz akkor veletek egyének?

S mi lesz másokkal, a bátrakkal,
ha sodor az élet, de okkal?
Tokkal, s vonóval
jön a tapasztalás, amitől érünk
vagy csak remélünk, de mit érünk
akkor, mikor megmérettetünk?

Jók voltunk-e, vagy rosszak?
Ez nem ily egyszerű, a világ nem sakktábla.
Nem hiszed? Csak nézz körbe!
Az eléd tartott tükör is görbe,
a bögréd pedig csorba.
Vigyázz, mert elvágja a szád.
Hogy, mit mondasz? Én szóltam.
Rímek?! Hol vagyok én már ahhoz.
Nincsenek efféle érthetetlenségek,
formai kötöttségek, értelmetlenségek,
ez a vers nem erről szól.
Vagyis csak szólt, mert itt a vége
fogd meg a másikat, s fuss el véle!


Egy jó barát - (újra)

Sziasztok!


Emlékeztek még a két jóbarát beszélgetésére? Finomítottam, pihentettem, formáltam, majd megint finomítottam kicsit, és ez lett belőle:




[Egy jó barát]


A bérház folyosójára kiabálás hangjai szűrődtek ki. Ha bárki járt volna arra, megrökönyödve hallgathatta volna az indulat hangjait, ám dél körül az átlag bérrabszolga munkaidejének vége még oly távolinak tűnik, mint a havas hegycsúcsok a sivatag közepéről tekintve.

Az ajtón belépve a vita egyre hangosabb és már azt is tudni lehet, hogy a hangszerekkel, hanglemezekkel telerakott, híres metál zenekarok posztereivel díszített falú nappaliból árad.

- Ez most komoly?!

A kérdezővel szemben álló srác lesütött szemmel hallgatta zaklatott barátját, amint az felháborodva gesztikulált, mióta meghallotta a legjobb cimborája elhatározását.


- Mi lesz a barátaiddal, Bill, a munkatársaiddal? Ugye tudod, hogy mind számítunk rád? Miért pont haza költöznél, a szüleidhez? Eszedbe jutott akár egyszer is, hogy miért jöttél el onnan? Nem is jöttél... menekültél, amint lehetett. Hadd halljam, miért is? - Peter nyelvéről úgy peregtek a kérdések, mintha géppuskatűz lenne, miközben fel-alá járkált a gitár, a hozzá való erősítő és a dívány előtt.


- Mintha nem tudnád nagyon is jól - Bill szavai alig hallhatóan látták meg a napfényt.

- Mondd már, az isten szerelmére! - utasította Peter kicsit több indulattal a hangjában, mint szerette volna. A hangja haragos volt, azonban az arca félelemről árulkodott.

Bill lehorgasztott fejjel állt barátja előtt, és bátorságot gyűjtött, miközben elöntötték az otthon keserű emlékei.

- Azért menekültem el otthonról, mert apám vert, anyám meg állandóan szitkokat vágott a fejemhez.

- Úgy van! - bólintott. - És te most ide költöznél vissza?! Az nem jutott eszedbe, hogy segítséget kérj valakitől? Tudod, hogy rám mindig számíthatsz.

- Nem… - mondta Bill kelletlenül, mint a kisgyerek, akit rajtakaptak, amint nyalókát csempész az anyja kosarába a boltban. Beismerte a mulasztását, miközben még mindig a cipője orrát vizsgálgatta.

- Nézz rám, kérlek. - fogta meg barátja két vállát a srác. - Úgy, most pedig nézz a szemembe és mondd ki!

Bill nagy levegőt vett, mint aki víz alá akar merülni, aztán néhány pillanattal később, mikor már eléggé megnyugodtak az idegei, így szólt:

- Elhéderezhetnék nálad, amíg rendbe nem szedem magam?

- Na végre! - szusszant megkönnyebbülten Peter, aki most vette csak észre, hogy lélegzetvisszafojtva várta ezt a kérdést. Az arcát letörölhetetlen mosoly kerítette hatalmába, amit a barátja is átvett tőle. Elengedte a vállait, majd beszélni kezdett. - Persze, Bill, addig maradsz, ameddig csak akarsz - bólogatott vigyorogva. - Van egy üres szobám, még közösködnöd sem kell senkivel.


- Hallod ezt? - biccentett Bill a zene forrása felé - ironikus, hogy pont ez a szám jött elő.

Peter a hangszóróra nézet, mintha látná a hangokat. Lehunyt szemmel, enyhén bólogató fejjel élvezte a zenét, majd felemelte szemhéját, barátjára nézett és szólásra nyitotta száját.

- Vicces figura az öreg Bruce, azt meg kell hagyni - mosolyodott el Peter - , de igazat szól; vértestvérek vagyunk, emlékszel? - a kérdéssel együtt barátja orra alá dugta jobb tenyerét, amin egy vágás rég behegedt nyoma húzódott alig láthatóan. Bill tenyerét egy ugyanolyan heg díszítette, ami láthatóvá vált, mikor jobbját a barátjáé mellé emelte. Egymás tenyerét vizsgálták, majd mélyen a másik szemébe néztek. Kezet szorítottak, hogy ezzel idézzék fel azt a régi vérszövetséget, amit még gyerekként kötöttek, átölelték egymást és Bill mélyen beszívta a szoba állott levegőjét. Orrában összekeveredett a nikotin szúrós szaga, és az olcsó sör bűze a tavaszi virágok szimulált illatával, a hangszórókból pedig szívmelengetően dübörgött elő a jól ismert riff. Ezek egyesülve az otthont, a meghittséget és a biztonságot juttatták az eszébe.

“Itthon vagyok” - gondolta és megkönnyebbülten sóhajtott, a szívéről lezuhanó kőtömb pedig ebben a pillanatban tört szilánkokra a padlón.

Kibontakoztak a baráti ölelésből és a házigazda hátrébb lépett.

- Épp ma este lesz egy kisebb buli a közelben, és te is velem jössz!

- De… - tiltakozott volna Bill.

- Csak semmi de! - mondta Peter ellenkezést nem tűrő hangon. A tenyerét is fölemelte, hogy nyomatékot adjon szavainak és elhárítson minden kétséget.. - A cehhet én állom, neked most semmi miatt ne fájjon a fejed.

- Hát jó… Köszönöm, Peter.

- Ugyan - legyintett. - Hol van a cuccod?

- Itt van minden, amit látsz. - mutatott Bill egy kövérre tömött sporttáskára. - Többnyire a szennyesemet túrta elő az a némber.

- Nem mondod, hogy ez minden holmid?! - hüledezett Peter. - Na jó, gyere, be kell szereznünk néhány dolgot az esti bulihoz - a fejével félreérthetetlenül intett barátjának, majd elindult az ajtó felé. A bejárat melletti tányérból felmarkolta a kulcsait, amik csörögve vették tudomásul, hogy ismét szükség van rájuk.

- Na de…

- Mondtam már, hogy csak semmi de, inkább gyere.

- Köszönöm Peter, tényleg jó barát vagy.

- Ugyan már!


A két barát kilépett az ajtón a kihalt lépcsőházba és elindultak, hogy a nyakukba vegyék a várost.





Akikért érdemes csinálni:

Keresés

A Kéziratok Szerkesztésének Művészete

A Kéziratok Szerkesztésének Művészete A kéziratok szerkesztése, bár gyakran háttérbe szorul a kreatív folyamatban, elengedhetetlen lépése a ...

Népszerű bejegyzések