Cromer asszonya - 1

Az ég kék volt, a levegőben már érződött a tavasz ígérete. Reggel még csontig hatolt a hideg, de így, a nap derekán már egész elviselhető volt az idő. A nap gyenge sugarai egyre erőteljesebben fúrták át magukat az út fölé hajló, még kopár fák ágai között tátongó lyukakon.

Az úton egy faragásokkal díszített fogat zötykölődött, amit két pompás almásderes ló húzott. A kocsiban utazókat egy átlátszatlan függöny választotta el a külvilágtól.

A lány ki nem állhatta a vele egykorú fiúk szemérmetlenül őt vizslató tekintetét az ebédnél és az asztal mellett kötelező etikettet. Tudta, hogy ez vár rá, amint haza ér az útról, amire a matrónájával utazott el. Nem tudta, hogy az apja parancsára cselekedett...

Tizenkét napi utazgatás hintón és lovon a tenger partján elég volt. Már nagyon hiányzott neki az édesanyja!

A kocsi résnyire elhúzott függönyén át kinézve ismerős látvány tárult a szeme elé. Sziklás hegyoldalak, egy vad hegyi patak, ami egy sziklapárkányról bukott alá. A vízesés már olvadozott, de nagyrészt még megfagyottan, kristályként csillogott a szikrázó napsütésben. Felhőkbe burkolózó, távoli hegycsúcsokat látott, amint az utat szegélyező szakadéknál messzebb nézett.

A hintó a hegyoldalon, a komor vár felé kanyargó úton haladt. Szerencsére a napokban nem esett eső, hóvihar sem volt, ezért nem kellett attól tartani, hogy tengelyig merül a kocsi a sárban. Lejjebb, a hegy lábánál már olvadozott a hó, az utak felpuhultak a rengeteg víztől.

A fiatalabb utas gyomra hangosat mordult.

- Éhes, kisasszony?

- Igen, Matróna. De maga is tudja, hogy mindenek előtt valakit szeretnék látni.

- Hiába tanítom magát?! Fogalmazzon helyesen, beszéljen választékosabban, akár a kortársai! Ki fogják közösíteni, ha ennyire ütni fog arra a nőszemélyre!

A lány anyját kikiáltották különcnek és általában nem tűrték meg egy estélyen sem. Szeretett a szolgálóknak segíteni, főképp a főzésben! Ilyenkor mindig a konyhában sürgölődött a szakácsok között.

A díszes hintó nagy rázkódással állt meg a vár udvarán.

A fogat mindkét utasa, a matróna és a kisasszony is kikászálódott a vékony hóréteggel fedett udvarra.

- Induljon, kisasszony, keresse meg a szülőanyját, de siessen, nemsokára felszolgálják az ebédet!

A lány elrohant, hogy Gvendától, a szakácsnőtől szerezzen valamit, amivel még ebéd előtt csillapíthatja a gyomrában égő érzést és megtudja, hogy hol van, akit annyira látni szeretne.

A konyhába lépve látta, hogy csak egy nő áll a kondér mellett. Az édesanyja, Janna volt az. Amaz, mikor meglátta őt, kitárt karokkal rohant - volna - felé, de a bokáján lévő lánc nem engedte őt néhány lépésnél messzebbre eltávolodni a tűzhelytől.

- Anya, már úgy hiányoztál! - kiáltotta a lány, ám egy pillanat múlva visszahőkölt, mikor meglátta anyja lábán a bilincset és meghallotta a konyha durva kőpadlóján csörgő láncok hangját. Kérdőn nézett az anyjára, mire Janna a láncra pillantott. Felemelte a fejét, a lánya szemébe fúrta a tekintetét, aztán lehunyt szemmel sóhajtott.

- Ne is kérdezd, csillagom! - mondta. - Ez apád műve…

- De hát… Ez embertelen és megalázó!

Az asszony nem mondott semmit, csak beletörődve a sorsába lesütötte a szemét. A lány odalépett hozzá, átölelte, és csöndesen sírni kezdett.

- Ne sírj! - szipogta a lány, a viszontlátás örömétől és a látvány okozta keserűségtől könnyes szemekkel. - Még észreveszi a többi szolgáló.

- Leányom, szerinted érdekli apádat, hogy ezt - mutatott a bokájára. - észre veszik-e a szolgálói? Lord Oleman már nem az a férfi, aki meghódította a szívem. Kegyetlen, gonosz, embertelen lett! El kell szöknöd, mielőtt veled is valami rossz történne!

- Nélküled nem megyek, anyám! Kiszabadítalak, meglásd!

- Ne! - tiltakozott Janna. - Ne vesztegesd rám az időd! Valami nagy szörnyűséget forgat a fejében.

FOLYT. KÖV.