Ötlettelenség

Sziasztok!


Mikor ezt a bejegyzést írom, majd' napra pontosan fél éve járok egy szoftverfejlesztő tanfolyamra.

Kezdetben vala a lelkesedés az új ismeretek iránt, az erő és elszántság a testemben és a lelkemben. Az első vizsgák ezen mit sem változtattak, de aztán belekezdtünk abba, amit mindegyikünk oly' nagyon várt, és... hát... valami megváltozott. Sajnos azt kell mondanom, hogy eddig jócskán elmaradt az elvárásaimtól az oktatás színvonala, ám ennek ellenére eddig kitartottam és fizettem a tanulópénzt. Eddig!

Nagyon jól tudjátok, hogy az IT világa, meg manapság úgy szinte minden az életben megköveteli magának a nyitott szemmel járást, a szárnyaló gondolkodást, az új ötleteket. Viszont pont ezek azok, amiket egy már fél éve tartó hajnalban ébredős, éjfélre hazaérkezős, ágyba ájulós, másnap újra hajnalban ébredős, munka mellett végzett tevékenység okozta szellemi kifáradás elvesz az ember fiától. De úgy elvesz, hogy nem lesznek önálló gondolatai, sokszor még egy szórakoztató könyv olvasására sem tud kellő figyelmet fordítani, mert öt elölről kezdés után sem fogja fel, hogy mi volt az előző szó a mondatban (viccen kívül és minden túlzást félretéve). Továbbá kedvetlenséget okoz, enerváltságot, érdektelenséget (minden mindegy, úgy jó, ahogy gondolod, nekem megfelel, jó lesz úgy, stb...). Biztosan ismeritek az érzést ti is. Ha igen, nagyon gyorsan pihenjétek ki magatokat, változtassatok valamit az életmódotokon, mert lassacskán a szellemi kifáradás egyre komolyabb testi tünetekben fog megnyilvánulni.

A kimerültségnek van még egy "nagyszerű" élettani hatása: minden apró hülyeség hamar felpaprikázza a kedélyeket, röviden ingerlékeny leszel tőle. Példának okáért egy máskor még csak fel sem tűnő hangsúly, egy nem jól időzített szó a kollegádtól, kis értetlenség (a másik ember nem úgy érti az elmondottakat, ahogy azt én gondoltam), egy enyhén szoruló kilincs, egy szokottnál nehezebben lenyomható billentyű a klaviatúrán.

Mindez miért?! Nem mondom, hogy semmit sem kaptam a pénzemért, mert nem tagadom az új ismereteket és az előnyöket, viszont sokkalta nagyobbak a hátrányok, amiket már nem tudok tovább elviselni. Úgy érzem, ez semmi jóra nem vezet, valamit változtatnom kell, mert az egészségem, a testi-lelki épségem és nyugalmam ennél többet ér számomra. 

Akikért érdemes csinálni:

Keresés

A Kéziratok Szerkesztésének Művészete

A Kéziratok Szerkesztésének Művészete A kéziratok szerkesztése, bár gyakran háttérbe szorul a kreatív folyamatban, elengedhetetlen lépése a ...

Népszerű bejegyzések