Képzeljétek, mi történt velem. A minap találkoztam egy volt osztálytársammal és beszélgettünk egy kicsit. A diskurálás közben megjegyezte, hogy "Milyen szövegeket tolsz!" Hmm.. Nem mondtam ki hangosan, csak gondolatban fogalmaztam meg, hogy "Hát igen, ez történik, ha az ember olvas. Súlyos szókincs tágulata lesz." :D
Hasznos tud lenni időnként, és ahogy valaki (már nem emlékszem ki) mondta:
"Hiszem, hogy az írás és olvasás előtt még fényes jövő áll, akik pedig ismerik, jobban bele láthatnak a világ dolgaiba."
A novemberi ÍBO számomra kvázi történelmi jelentőséggel bírt, ugyanis most először vállaltam fel írói hajlamomat. Persze lányos zavaromban pont a(z) (eleddig) legfontosabb tényt felejtettem ki a bemutatkozásból; az ötödik helyet elért novellát.
Egyébként az a néhány együtt töltött óra nagyon jó hangulatban telt, már annyira hiányzott! A helyszínen tudtam meg, hogy teljes mértékben zártkörű a rendezvény, cserébe hamarabb el kell tűnnünk a színről egy közelgő előadás miatt. Minden esetre a kedvünket nem szegte az idő rövidsége. Elsőként az írók mondtak magukról néhány szót, aztán a Viháncos duó dalait hallgathattuk meg.
Sylvia River és Mason Murray ültek be Annie vallató székébe, hogy bővebben is bemutathassák munkásságukat.
Sylvia bemutatta a Reményhajsza könyvsorozatának zenéjét, amit egy zenész házaspár alkotott meg és arcukat adták a könyv sorozat trailer-éhez.
Mason beszélt a múlt század végének könyvkiadásáról, a történeteiről, a kiadásig vezető rögös útjairól.
A képen jobbra látható az az asztal, amit szívem szerint egyben elvittem volna, annyira gyönyörű lett. Mason jóvoltából bögre, kulcstartó és bőrkötésű határidőnapló is gazdagítja az egyébként sem szegényes felhozatalt.
A beszélgetés után következett a Viháncos duó második előadása és az öl(el)és... :D
Talán mindenki nevében mondhatom, hogy maga a játék kimondottan élvezetes volt. Sajnos a legfőbb fővesztőnk nem tudott köztünk lenni (ezúton is mielőbbi gyógyulást kívánok neki), ezért Annie vette át a helyét. A kisváros fele meghalt, mire lejárt az idő, de a gyilkos megúszta!
Most már tudom, hogy december 16-án egyszerre három helyen szeretnék lenni, ugyanis akkor lesz a következő, az idei utolsó ÍBO, kezemben az előre megvásárolt mozijegy és egy slam poetry esten is részt kéne vennem nézőként.
Kénytelen leszek valahogy kibírni januárig, és remélem találkozunk.
Megtörtént, végre vége, már csak az eredményre kell várnom vagy három hetet és persze reménykedem, hogy elsőre sikerült megugranom a lécet, mert se a májam, se a pénztárcám nem röhögne, ha újra kéne vizsgáznom.
Reggel 8:30-ra kellett a suliba érni, ahol a vizsgát rendezték, én pedig a városba értem néhány perccel reggel 6 óra után, szóval bele fért, hogy még a parton fotózzak kicsit, aztán meg, hogy eltévedjek odafelé.
Azért a sötét, kihalt város inspirálóan hatott rám. Ugyan nem Pentar és csak néhány címszó, amit lejegyeztem, de tegnap megihletődtem egy novellára.
A szavak pedig álljanak itt nektek:
tópart, gyenge eső, hideg, szél, kihalt város, sötét, hunyorgó utcai lámpák, távolról jövő sikítás, kutyaugatás, fagyos szürkület, lassú ébredés, színekkel megtelő világ.
Bennetek mit mozdítanak meg?
Délután pedig irány Buda és az 1. Írósimogató találkozó, ahol sok jó szakmabeli emberrel és baráttal találkoztam. Nem mellesleg átvettem a nyeremény dedikált könyvemet is (ez úton még egyszer nagyon köszönöm Robinnak a kedves szavakat). Sajnos a tömegközlekedés jócskán kibabrált velem... ismét... Röviden, a fél órás út nagyjából másfél órába került... (és emberek ezért a szolgáltatásért fizetnek!).
Következő szombaton ismét ÍBO találkozó, ahol a téma a krimi lesz (Szóval megyek és jól megöl(el)ek mindenkit!), gyertek a Magvető café-ba, legyünk minél többen!
Holnap végre vége lesz (részben, mert az eredményére még majd' egy hónapot kell várni), szóval holnap nyelv vizsgázok (csak nem távolodok el a szülővárosomtól). Délelőtt, ami át fog hajlani délutánba is. Azt hiszem, ki fogom olvasni azt a könyvet, ami folyamatban, úgyhogy viszek másikat is. :D
Utána pedig elutazom Budára (ahol csak egyszer volt kutyavásár), és részt veszek az első Írósimogató találkozón (https://www.facebook.com/events/101514397284011/). Forralt bor, kötetlen beszélgetés, jó hangulat, írók és olvasók egy helyen... Gyertek el, nem fogjátok megbánni!
Lezárult a Kétfülű Irodalmi Pályázat, megtörtént a gála, ahol megkaptam a választott ajándékomat, egy hímzett borítójú füzetet. Nagyon szép munka, bizonyára sok energia fekszik benne. Ezúton is köszönöm a készítőknek. :)
Továbbá egy emléklap is járt a siker mellé, íme:
Aztán következett a műsor. Ráhangolódásként a zenészek egy, a novellámhoz illő számot/dalt adtak elő (ének nélkül, persze), utána pedig élőben hangzott el a történet, egyenesen Szilvi szájából. Meglepődtem, hogy az enyém lett először előadva és jó érzés volt más hangján hallani a történetet, utána pedig megkapni a tapsot, hiába csak egy megszokott, üres gesztus.
A sírás oka pedig, hogy elmesélve lett, nem felolvasva, ezért a történetem apró finomságai vesztek oda. Azok az apróságok, amiket én elég jónak gondoltam ahhoz, hogy megszínesítse, élvezhetővé tegye azt a rövidke novellát.
Terveim szerint hamarosan közzé fogom tenni A beavatás-t, ami az 5. helyet érte el a 15 induló pályamű közül.
A hálószobában alvó fiatal nő felriadt nyugtalan álmából és fülelni kezdett. Ismét nyikorgást hallott, immár a szobába vezető folyosóról.
- Mi ez, ki van ott? - kérdezte rémülten.
Válasz csak az ütemesen megreccsenő padlótól érkezett. A nő a mellette alvó férfi felé fordult és támogatás reményében ébresztgette halkan szólongatva.
- Drágám, ébredj! - suttogta és megrázta férje vállát, aki mocorogni kezdett.
- Mi van már?! - kérdezte a férfi álmatag hangon, ki sem nyitva szemét. - Aludj vissza! - ő pedig a másik oldalára fordult és nyomban elragadta az álom. Hiába, az éjszakázás és a hajnalban lefekvés megtette hatását. A kisfiú születése sem hozott változást az addigi pörgős életvitelükbe, amit az átbulizott szombat éjszakák, a néhány óra alvás és a még hétfőn is kitartó tompa fejfájás jellemzett.
- Valaki jár itt. - mondta a nő, ám férje gerincoszlopa válaszra sem méltatta őt.
A zaj a gyerekszoba felől hallatszott. A bébiőr még működött, azonban nem hallatszott a kis Joey szuszogása. Csak az egyre közeledő léptek neszezése szűrődött a készülékbe, ám egy kattanás kíséretében elnémult.
A nyikorgás már egyre közelebb ért. A szobákat összekötő folyosón egy emberi alak látszott a nappali ablakán beszűrődő holdfényben. A nő fekve maradt félelmében, még reménykedett benne, hogy csak egy rémálom gyötri. Az alak megállt az ajtóban, egyik kezében töklámpás, a másikban véres kés.
- Ki vagy… Te?! Mit keresel te itt? - ismerte fel a nő a nem is annyira idegen látogatót a lámpás fényénél.
Az ajtóban álló lány nem szólt, nem is tudott. Születése utáni éjszaka az anyja zoknit tömött a szájába, amitől örökre elnémult. A lány közelebb araszolt az anyjához. Hang nélkül elhúzta ujját a nyakánál, majd a nőre mutatott. Egy utolsó lépéssel átszelte a kettejük lévő távolságot és lesújtott a markában szorított véres konyha késsel. Apjára is ugyanez a sors várt, aki felriadt felesége metsző halálsikolyára.
Kése teljesen vörös volt a vértől, arcán kaján vigyor terült el. Átszelte a nappalit nyugodt lépteivel, majd kilépett a házból. Megragadta az ajtó mellé, a tornácra készített kannát, visszasétált és benzint locsolt a bútorokra. A lány dolga végeztével kisétált a házból, majd egy cigarettára gyújtott és vigyorogva elsétált, a mögötte felcsapó lángok fényében.
Ugyan ezek az események már elmúltak, viszont nagy hatással voltak rám. Talán többet is kihozhattam volna az októberből, viszont elöljáróban álljon itt annyi, hogy szerintem ebben a négy hétben több embert ismertem meg és több élményre tettem szert, mint korábban évek alatt! És ami azt illeti, egyiket sem bánom, se az embereket, se az élményeket, mind kedvesek a szívemnek.
Halljátok? Tudom, ezek csak betűk, nem hallhatjátok, viszont olvasni ér! Aki ismer, az tudja, hogy a számra nehezebben jön a köszönöm, mint az ujjamra, szóval majd egyszer leírom, amit most gondolok. ;)
Most viszont most már elég a nyálas blablából, jöjjön az, amire talán vártatok, jó olvasást:
6. Péntek éjfél, a Kétfülű Irodalmi Pályázat leadási határideje.
Az igazat megvallva negyedikének kellene itt állnia, hiszen akkor sikerült leadni a novellát, addigra elkészült a lektorálás. Ezúton is jelzem, hálám örökké üldözni fog titeket Levandra és Sol (Csak utol ne érjen!).
A nevezésre és a novella elkészülésére csak két hét volt, mikor elgondolkodtam a részvételen. Ami nagyban megkönnyítette a dolgomat, hogy 90%-ban bele illett az elképzelt történetbe egy eszköz hajba/fejre kerülése, ezért csak a már meglévő ötletet kellett kibővítenem. Más okból is örültem ennek a napnak (virtuális pacsi annak, aki rájön), ráadásul olyan volt az idő, amiért imádom az őszt.
Most beraknám ide a kedvenc számomat, de annyi van, hogy nem tudnék választani közülük. Engedjétek meg, hogy helyette egy ide pont passzoló és rám nagyon is igaz számot osszak meg veletek:
7. Szombat. Bed Bar, Kard és mágia
Erről az eseményről álljon itt Cetti, a Kildara bloggerinájának beszámolója:
Erről bizony én sem tudnék többet mondani, köszönöm Cetti.
15. Vasárnap NemdeBár - Író-Olvasó találkozó
Délután, nem messze a Moszkva, akarom mondani a Széll Kálmán téri metró megállótól, a NemdeBárban került sor a következő író-olvasó találkozóra, amin részt vettem. Egy hangulatos kis helyen történt az egész, ami egyáltalán nem volt erőltetett, nem volt mesterkélt, tökéletes fényviszonyok álltak rendelkezésre a művekből történő felolvasásokhoz.
Azt viszont nem mondom, hogy teljesen érték és eredménytelen volt számomra ez a délután, ugyanis találkoztam és beszélgettem Papp Ádámmal, aki a kezdés után elsőként mutatta be a megjelent verses kötetét. A műveit leginkább a zenekedvelőknek ajánlja és engem érdekelt (eléggé sajnáltam, hogy kimerült a vásárlásra szánt keretem), így eléggé meglepett, mikor a szünetben lerakta elénk az asztalra a könyvét és mondta, hogy “Vigyétek.”. Egy résztvevő kérdezte is, hogy tényleg el lehet-e vinni, erre ő: “Persze, hát azért hoztam.” Erre kapva kaptam az alkalmon és magamhoz vettem az egyiket, amit aztán később alá is írattam vele. Az is megér egy külön misét. :D De mivel az valószínűleg csak nekem vicces, ezért nem írom ide. Menjünk is tovább!
22. Vasárnap.
Egy héttel a találkozó után, vasárnap délben elindult a társasjáték a molyon. A feladatok nagyszerűek, többnyire egyszerűen csak olvasni kell, ám vannak mások is. Ha nincs időd olvasni, több egyéb módon is segítheted a csapatod. Apropó csapat! Ez a közösség nagyszerű, főleg, mióta bekerült a a csere tag (remélem nem lesz több).
28. Szombat és 29. Vasárnap.
A legfőbb esemény, a legfontosabb és legélvezetesebb, ami örök emlék marad számomra, amíg csak amnéziás nem leszek, vagy el nem üt egy csuklós busz a zebrán.
Szombaton kettő találkozón is részt vettem, ami azt illeti. Mindkettőn L. J. Wesley és Robin O’Wrightly is részt vett, de mindent csak szépen sorban. Először a délutáni Író *Blogger* Olvasó találkozó, szám szerint a hetedik. (Néhány kép tárgyi bizonyíték gyanánt:
Az esemény kezdete előtt váltottunk néhány szót Leda D’Rasi írónővel, akinek elmondtam, hogy ismét olvasóként veszek részt az eseményen, ugyanis semmi kézzelfogható jele nincs a “munkásságomnak”. Erre ő elmondta, hogy ezzel ne foglalkozzak, nem az teszi az írót, hogy van-e kiadott műve. Erre ismét csak azt tudom mondani, hogy köszönöm, ez volt az, ami változtatott a hozzáállásomon, az írói léthez való viszonyulásomon. És akkor még nem tudtam, hogy mennyire sokat fognak jelenti ezek a szavak néhány nap múlva.
Elkezdődött a program, aminek keretében, a halloween-re való tekintettel, egy választott kép alapján kellett írnunk azok alapján a szempontok alapján, amit regisztrációkor választottunk ki. Nekem E/3-ban kellett írnom úgy, hogy tartalmazzon párbeszédet és legalább három karaktert. Így született meg az itt még közzé nem tett, azonban az Imádom a Könyveket csoportban megjelent novella, a Borzongás (Hamarosan itt is olvashatóvá teszem.).
Az eseményről sajnos korábban el kellett rohannunk az asztaltársaság egy részével (Később kiderült, hogy a többiek is ugyanoda jönnek.), hogy részt vehessünk a következő eseményen. A Kelet szervezésében megrendezésre került Anonim Költök Testvérisége októberi találkozójára és a Kiál(lí)tás nevű eseményre az Üllői úton, a Rose bárban került sor.
A Kiál(lí)táson megzenésített verseket énekelt nekünk a Viháncos duó.
Itt képek lettek kiállítva és az azokhoz írt verseket olvasták fel a szerzők.
Azután vers-enyre is sor került, ki-ki felolvasta a saját művét. Én versenyen kívül az egyik versemet adtam elő (Megkaptam utána, hogy: “Még, hogy nem tud verset írni. Mi lenne, ha tudna is?”) és a moly társasra írt novellámat, az Őszi könnyek-et olvastam fel a többieknek. Az egyik srác, mikor mentünk le az emeletről az esemény végén, oda jött, hogy ő szeretné elolvasni ezt a novellát, mert tetszik neki. Próbált figyelni, de beszéltek mellette és nem hallotta rendesen. Szóval később megkapta a szálláson.
Az este további részét egy karaoke bárban töltöttük. Igaz nem énekeltünk mikrofonba, de másnap éreztem, hogy mégis volt némi hatása és nem csak a diszkrét ivászatnak. :D
A bár után a szállásra mentünk, beszélgettünk egy kicsit, nagyjából fél négyig (persze ez már az óraállítás utáni fél négy). Az egyik szobatárs mondta, mikor már alváshoz készülődtünk, hogy de jó, 5 órát tudunk aludni (kilencig, mert 10-re el kellett mennünk onnan)… fél nyolckor fenn voltunk… :D
Kezdett szétszéledni a banda, már csak öten mentünk el “reggelizni” fél 11-kor. Az egyik költő srác elhagyta az egyik, versekkel teli füzetét, de valaki megtalálta és elmentünk érte reggeli után.
Aztán tőle is elköszöntünk, ő ment balra, mi jobbra. A népligeti buszpályaudvar volt a cél és a Szöglet presszó, ahol beszélgetéssel ütöttük el azt a röpke három órát, ami ránk várt. A többiek ismerték már egymást, csak én voltam új ebben a kis csapatban. Aztán eljött a délután három és indult a busz. Elköszöntünk a másik sráctól, mi pedig mentünk a villamos megállóba, ahol a főszervező lánytól is búcsút vettünk. Itt tudtam meg, hogy már most meg vagyok hívva a következőre. :D Szóval egy programmal több van januárra. :) Ketten maradtunk. A társamért (csaj) jött a párja, velük utaztam Fehérvárig. Nagy szélvihar volt vasárnap, megnehezítette a közlekedést. És így lett vége a csodás hétvégének. Utána még következett két nap az októberből, amikor a kialvatlanság ellenére pörögtem, mint a körhinta. :D Az új ismeretség feltöltött energiával és olyan híreket kaptam, ami megtartotta bennem ezt a lendületet.
Ennyi lett volna az Októberem. A következő nagyobb lélegzetvételű beszámolót decemberben fogom elkövetni, addig is… a műsorváltoztatás jogát fenntartom. :P
Istenem! Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz frakkot találni Fehérváron! Még a négy esküvői ruha szalonban is csak női ruhákat tartanak. Egyre kevésbé tetszik ez a város.
Az öltönyösnél csak eladásra tartanak ruhát (és nem frakkot), a jelmez/táncruha kölcsönző telefonszámán előfizető nem kapcsolható, a színháznak nincs raktárosa, Szilvit pedig nem érem el, hiába adta meg a telefonszámát. Úgy néz ki, hogy kénytelen leszek fölutazni a nagy faluba, hogy találjak valami kölcsönzési lehetőséget... esetleg egyszerűen nem veszek részt a gálán.
Elég komoly szűrő ez a kötelező viselet... de, hogy miért nem elég egy fekete öltöny?!
UPDATE
Szilvi visszahívott. Csak annyit mondok, hogyha találtam volna megfelelő üzletet, most elég hülyén érezném magam. Még az öltöny viselésével is túl lennék öltözve, ugyanis alap utcai ruha az "elvárt".
