KIP kiadvány és trivium novella
Sziasztok!
24-én végre megjelent az az online kiadvány, amiben olvasható A Beavatás című novellám. Egyelőre a szerzők és a hírlevélre feliratkozottak kapták meg a linket, ahonnan letölthető, de hamarosan megosztom veletek is.
Már nem kell soká várnotok rá, azonban addig is itt a másik, amivel pályáztam a Trivium-nál:
Megérkeztem. A város sötét álomba merülve szuszogja arcomba hűvös leheletét, az ég pedig lágyan, láthatatlanul folyatja rám könnyeit. Szél hideg ujjai lökdösnek, próbálnak ruhám alá bújni, míg én a parthoz közeledem.
Utamat pislogó lámpák világítják meg. Hunyorognak, mint álmos öregember egy kiadós ebéd után, mintha csak arra várnának, hogy végre békén hagyják őket és többé senki se tartson igényt a szolgálataikra. Áthaladok egy sötét parkon; tökéletes rejtek lenne egy gyilkosnak. Talán rejtezik is néhány a bokrok ágai között. Egyszer csak halk csobbanások ütik meg fülemet, és tudom, közel járok; még néhány perc, néhány lépés csupán. Makacs sötétség uralja a horizontot, mohón magába zárva minden fényt, a világ legapróbb színeit.
Tópart húzódik láthatatlanul lábaim előtt. Hangos csobbanások jelzik, hogy megérkeztem. Tudom, ha még egyet lépek, nyakam szegem a part vörös kövein. Nem látszik a felszín, csupán a csobbanások és a hatalmas üresség jelzi, hogy itt vagyok. Az ember azt is hihetné, hogy egy másik világ földjén jár, egy másik valóságban.
Egy kósza nesz érinti fülemet; a szél valahol egy zsalugátert rángat, ami száraz sarokvasain úgy nyöszörög, mintha egy megkéselt asszony utolsót sóhajtana. Kutyák párbeszéde hallatszik a közelemből, én pedig lehunyt szemmel hallgatom a hangok kakofóniáját. A pillanatot mélyen az emlékezetembe vésem.
Néhány szívdobbanást követően kinyitom szemem, az égre nézek. Elkönyvelem magamban, hogy eme néhány pillanat alatt a fekete égbolt kobaltkékké vált; a hajnal megérintette a világot. Hátat fordítok a tó vizének és ellépdelek vissza a lámpafények birodalmába. Mélyen sálamba burkolózom a hajnal fagyos lehelete elől, ami folyton rést kutat ruhámon. A korábban alvó város a lassú ébredés útjára lépet; egyre világosabb van. Acélszürkévé világosodik az égbolt, a világ pedig visszaköveteli a színeit, amit az éjszaka elvett tőle.
24-én végre megjelent az az online kiadvány, amiben olvasható A Beavatás című novellám. Egyelőre a szerzők és a hírlevélre feliratkozottak kapták meg a linket, ahonnan letölthető, de hamarosan megosztom veletek is.
Már nem kell soká várnotok rá, azonban addig is itt a másik, amivel pályáztam a Trivium-nál:
A hajnal érintése
Megérkeztem. A város sötét álomba merülve szuszogja arcomba hűvös leheletét, az ég pedig lágyan, láthatatlanul folyatja rám könnyeit. Szél hideg ujjai lökdösnek, próbálnak ruhám alá bújni, míg én a parthoz közeledem.
Utamat pislogó lámpák világítják meg. Hunyorognak, mint álmos öregember egy kiadós ebéd után, mintha csak arra várnának, hogy végre békén hagyják őket és többé senki se tartson igényt a szolgálataikra. Áthaladok egy sötét parkon; tökéletes rejtek lenne egy gyilkosnak. Talán rejtezik is néhány a bokrok ágai között. Egyszer csak halk csobbanások ütik meg fülemet, és tudom, közel járok; még néhány perc, néhány lépés csupán. Makacs sötétség uralja a horizontot, mohón magába zárva minden fényt, a világ legapróbb színeit.
Tópart húzódik láthatatlanul lábaim előtt. Hangos csobbanások jelzik, hogy megérkeztem. Tudom, ha még egyet lépek, nyakam szegem a part vörös kövein. Nem látszik a felszín, csupán a csobbanások és a hatalmas üresség jelzi, hogy itt vagyok. Az ember azt is hihetné, hogy egy másik világ földjén jár, egy másik valóságban.
Egy kósza nesz érinti fülemet; a szél valahol egy zsalugátert rángat, ami száraz sarokvasain úgy nyöszörög, mintha egy megkéselt asszony utolsót sóhajtana. Kutyák párbeszéde hallatszik a közelemből, én pedig lehunyt szemmel hallgatom a hangok kakofóniáját. A pillanatot mélyen az emlékezetembe vésem.
Néhány szívdobbanást követően kinyitom szemem, az égre nézek. Elkönyvelem magamban, hogy eme néhány pillanat alatt a fekete égbolt kobaltkékké vált; a hajnal megérintette a világot. Hátat fordítok a tó vizének és ellépdelek vissza a lámpafények birodalmába. Mélyen sálamba burkolózom a hajnal fagyos lehelete elől, ami folyton rést kutat ruhámon. A korábban alvó város a lassú ébredés útjára lépet; egyre világosabb van. Acélszürkévé világosodik az égbolt, a világ pedig visszaköveteli a színeit, amit az éjszaka elvett tőle.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése