Egy jó barát

- Ez most komoly?!

A srác lesütött szemmel hallgatta barátját, amint az felháborodva gesztikulált, mióta meghallotta az elhatározást.

- Mi lesz a barátaiddal, a munkatársaiddal? Ugye tudod, hogy mind számítunk rád?

Peter nyelvéről peregtek a kérdések, mintha géppuskatűz lenne.

- Miért pont oda? Eszedbe jutott akár egyszer is, hogy miért jöttél el onnan? Nem is jöttél... menekültél, amint lehetett! Hadd halljam, miért is?

- Mintha nem tudnád nagyon is jól.

- Mondd már, az isten szerelmére! - ordította Peter.

- Azért menekültem el otthonról, mert apám vert, anyám meg állandóan szitkokat vágott a fejemhez.

- Úgy van! - bólogatott. - És te most ide költöznél vissza?! Az nem jutott eszedbe, hogy a barátaidra mindig számíthatsz?

- ...Nem… - mondta Bill még mindig a cipője orrát vizsgálgatva.

- Mondd már!

- Elhéderezhetnék nálad, amíg rendbe nem szedem magam?

- Na végre! Persze, Bill, hozzám jöhetsz. Van egy üres szobám, még közösködnöd sem kell senkivel. Épp ma este lesz egy kisebb buli a közelben, és te is velem jössz!

- De… - tiltakozott volna Bill.

- Csak semmi de! - mondta Peter ellenkezést nem tűrő hangon. - A cehhet én állom, neked most semmi miatt ne fájjon a fejed.

- Hát jó… Köszönöm, Peter.

- Hol van a cuccod?

- Itt van minden, amit látsz. - mutatott Bill egy kövérre tömött sporttáskára. - Többnyire a szennyesemet túrta elő az a némber.

- Nem mondod, hogy ez minden holmid?! - hüledezett Peter. - Na jó, be kell szereznünk néhány dolgot az esti bulihoz, gyere. Ezzel elindult a járdán, hátra sem nézve.

- Na de…

Peter megfordult, fenyegetően mutatott Bill felé. - Mondtam már, hogy csak semmi de! Fogd a táskát és gyere.

- Köszönöm Peter, tényleg jó barát vagy.

- Ugyan már!