Értékelés - Néma bűnök

Sziasztok!




Azt hiszem, ez egy olyan téma, amiről senki sem beszél, de ha mégis összekapar magában annyi bátorságot az érintett, hogy a legbizalmasabb bizalmasát végre beavatja a lelke legmélyebb bugyraiban lakozó sérelmeibe, akkor is szemlesütve, a cipője orrát bőszen vizsgálgatva, és halkan cincogva teszi. Pedig ez a könyv egy olyan dologról szól, amiről beszélnünk kell. Nem hallgathatjuk el, nem játszhatjuk a fejét homokba rejtő röpképtelen madarat, mert attól, hogy egy létező problémáról nem beszélünk, nem veszünk róla tudomást, az attól még köszöni szépen nagyon jól meg van, és létezik.

Hogy miről beszélek? Kérdezhetnétek, és teljesen jogos lenne az érdeklődés, ugyanis még nem mondtam el, hogy miről is szól a mai értékelés tárgya, a Néma bűnök.



A téma pedig nem más, mint a családon belüli erőszak.

Először a borítóról említenék néhány szót. Mit is mondhatnék rá, mint hogy nagyszerű, és a napokban jöttem rá, hogy nagyjából ugyanazokkal a színekkel operál, mint amikkel az én bőrkötésű határidőnaplóm, nézzétek:





A történet maga megrendítő, lelkileg megterhelő, és fájdalmas...


… lenne, ha az írónő nem önti nyakon egy jó adag szarkazmussal. Ezt az egész történetet csak így lehet túlélni; szarkazmussal, érzéketlenül, és élni akarással. A könyvet számomra az teszi fontosabbá, mint amit egy átlag olvasónak jelent, hogy ismerhetem az íróját, tudom, hogy milyen most, ez a történet pedig egy szelet a múltjából, mindabból, ami őt ilyen felnőtté formálta. Megírta mindazt, amit érzett, amit látott, hallott, a saját szemszögét. És mivel ezzel a könyvvel nem ér véget a történet, bennem pedig megfogant néhány megválaszolásra váró kérdés, tűkön ülve várom a folytatást.

A szöveg maga érthető, és tanulságos. Többször jutottam arra a következtetésre, hogy egy gyereknek, sőt, senkinek sem szabadna effélét átélnie.


Ezt a könyvet ajánlom minden felnőttnek, aki okulni szeretne, vagy bele szeretne látni egy hasonló dolgokat átélt fiatal lelkivilágába. A fiatalabb korosztálynak pedig azt hiszem, hogy egy nagyon jó példa arra, hogyan birkózhatnak meg a nehézségekkel, és higgyék el, bármennyire is rossz helyzetben érzik magukat, nincsenek egyedül! Bátorság, és kitartás.



Kedvenc idézetem, amin hangosan felnevettem:

- Ő kukkolta a fiúkat - mutatott rám a tesitanár.
Hogy a jó Isten nem tudta varangyos békával bekenni a nyelvét! Azt hittem, menten elsüllyedek szégyenemben. Soha nem volt szokásom senki után kémkedni, erre az az okostojás meggyanúsított.



2 megjegyzés:

  1. Kedves Carlow!

    Sikerült remekül érzékeltetned a könyv nagyszerűségét. Ha még nem olvastam volna, bizony most kedvet kaptam volna hozzá, hogy kézbe vegyem. (ne is figyelj a szó ismétlésre ismétlésre)

    Köszönöm az értékelést!

    Üdvözlettel:
    Hollótoll

    VálaszTörlés
  2. Kedves Hollótoll!


    Örülök, hogy sikerült érzékeltetnem ennek a témának a komolyságát, és köszönöm a visszajelzést is, amit, mint állandó olvasótól kapok tőled.

    Remélem, lesz majd alkalmam a folytatást is elolvasni, amiről ugyancsak tervezek írni egy értékelést.


    Üdvözlettel:
    Carlow

    VálaszTörlés

Akikért érdemes csinálni:

Keresés

A Kéziratok Szerkesztésének Művészete

A Kéziratok Szerkesztésének Művészete A kéziratok szerkesztése, bár gyakran háttérbe szorul a kreatív folyamatban, elengedhetetlen lépése a ...

Népszerű bejegyzések