Kockamesék - 2
Sziasztok!
Igen sokat váratott magára, ráadásul három kocka, nem tizenkettő, mint az első, de megszületett egy játék nyomán (Esti móka, nem pedig Kornél):
Jancsi gulyás
Erdőszélen gulyás legény ment mendegélt, terelgette számos tehenét. Fent az égen, a kék tengeren nem is sárga, fehér izzás tájra szórta melegét, mikor a mező közepén, mi az erdővel volt határos, Jancsi gulyás egy gémeskutat meglátott. Iziben odaterelte a kitikkadt marhákat, a mélyből hűs vizet húzott nekik, mire nyelvét lógatva, lábát vonszolva megindult mindegyik.
- Ez a nap oszt nagyon süt, süteményt meg oszt nem oszt! - mondotta Jancsi, az édesszájú legény.
Ám a tehenek csak bőgtek felelet gyanánt, ezért gondolt egyet, tüstént előszedte üstjét, s elment a közeli erdőre fáért.
Ott aztán talált is egy, s mást, tűzifát, meg vargányát - marha dolog lenne azzal etetni a marháját.
Hamarost visszatért, kezében egy ölnyi farost, rögtön hajkurászta is a Farost, mert az meg a szarvára akasztotta a vasbográcsot. Űzte is Jancsi, mint akinek nincs jobb dolga, a hozzávalókat a földre dobta bele a porba.
- Minek az neked, hé?! Add azt vissza menten, vagy a szarvaddal együtt mentem! Inkább adnál-e húst, a keservedet, ha már egyszer rejtegeted? - Jancsi a marhát így kérlelte szépen.
Faros bőgött egyet, bőgött kettőt, harmadjára már nem bőgött, mert a mutatvány ásításban végződött. Ám lett hús az ebédhez, adott a marha, előadta az istenadta.
Jancsi aztán előkapta a szalonnázót, felkockázta a húst is, kolompért is és minden mást, amit kellett; főzött egy jó gulyást a barátságos gulyásunk és hátát a kútnak vetve nádsípján zümmögve játszott. Dalolt is hozzá, mikor nem fújta, a gulya csak hallgatta, az élükön Faros pedig ezt dobogta:
- Ez a nap oszt nagyon süt, süteményt meg oszt nem oszt! - mondotta Jancsi, az édesszájú legény.
Ám a tehenek csak bőgtek felelet gyanánt, ezért gondolt egyet, tüstént előszedte üstjét, s elment a közeli erdőre fáért.
Ott aztán talált is egy, s mást, tűzifát, meg vargányát - marha dolog lenne azzal etetni a marháját.
Hamarost visszatért, kezében egy ölnyi farost, rögtön hajkurászta is a Farost, mert az meg a szarvára akasztotta a vasbográcsot. Űzte is Jancsi, mint akinek nincs jobb dolga, a hozzávalókat a földre dobta bele a porba.
- Minek az neked, hé?! Add azt vissza menten, vagy a szarvaddal együtt mentem! Inkább adnál-e húst, a keservedet, ha már egyszer rejtegeted? - Jancsi a marhát így kérlelte szépen.
Faros bőgött egyet, bőgött kettőt, harmadjára már nem bőgött, mert a mutatvány ásításban végződött. Ám lett hús az ebédhez, adott a marha, előadta az istenadta.
Jancsi aztán előkapta a szalonnázót, felkockázta a húst is, kolompért is és minden mást, amit kellett; főzött egy jó gulyást a barátságos gulyásunk és hátát a kútnak vetve nádsípján zümmögve játszott. Dalolt is hozzá, mikor nem fújta, a gulya csak hallgatta, az élükön Faros pedig ezt dobogta:
Dobb, dobb, dobb, mezőn így dobolok!
Ebéd után én vagyok, meg nem botolok.
Bendőm tele, gulyást finomat főztem,
Hozzá húst a Faros adott, áldja meg a sálálá!
Ebéd után én vagyok, meg nem botolok.
Bendőm tele, gulyást finomat főztem,
Hozzá húst a Faros adott, áldja meg a sálálá!
Így telt a délután, estébe hajlott a nap, lemenni készült az égen; a természet rendje: alap.
Jancsi gulyás marháit hazaterelte, kezében a bográcsgulyás, vacsorára azt ette.
Jancsi gulyás marháit hazaterelte, kezében a bográcsgulyás, vacsorára azt ette.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése